BME oktatás

Munkáink > Egyéb tevékenység

Irodánk kiemelt figyelmet szentel a jövő építészeinek képzésére. Ennek egyik fő terepe az építőtáborok és a Vándoriskola mellett az építészképzés legpatinásabb magyarországi fellegvára, a Budapesti Műszaki Egyetem.

Turi Attila 2004-től oktatott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán, a Lakóépülettervezési tanszéken korrektorként. Másodévestől végzősökig szinte minden évfolyamon találkozott hallgatókkal. Ezzel párhuzamosan 2006-tól vett részt a Szerves építészet című, három féléves, szabadon választható tantárgy oktatásában. E tantárgy célja a szerves építészet kezdetektől napjainkig tartó főbb irányzatainak bemutatása mellett egy gyakorlati jártasság elsajátítása, amely az alkotásról, a gondolatok megvalósításáról szól. Inkább a folyamatok, tendenciák felismeréséről, mint a száraz adatok megtanulásáról. A tantárgyhoz kapcsolódóan egy nyárvégi építőtábor került megrendezésre, ahol egy belső pályázaton kiválasztott hallgatói tervet építettek meg az ország különböző területeire szervezett táborokban.

Turi Attila sokrétű tevékenységét a Lakóépülettervezési tanszéken 2014-től Terdik Bálint vette át és folytatja a mai napig, a Szerves Építészet című tárgyat pedig 2016-tól Erhardt Gábor barátunk szervezi.